Projekt neve

Westend Hotel – Crown plaza, kazáncsere

Projekt címe
1062 Budapest, Váci út 1-3

Kivitelezés éve
2021

Rövid leírás

A két darab meglévő, 1120kW teljesítményű régi álló kazánok közül az egyiket cserélni kellett. A cserét a kazánház bontható, hasadó-nyíló tetőfelületén keresztül kellett kivitelezni. Az idő nagyon rövid volt, és a fűtésszolgáltatást üzemben kellett hagyni, így egy rövid, tervezett leállás során átalakítottuk a primer csőhálózatot úgy, hogy a megmaradó kazán is üzemelhessen, és az új kazán is beépíthető lehessen. A feladatot bonyolította, hogy a csőrendszereket úgy kellett átalakítani a zsúfolt kazánházban, hogy egy esetleges második ütemben majd a megmaradó kazán is könnyedén cserélhető lehessen – vagyis felette nem haladhatott keresztül csővezeték.

Az új kazánt azonban hőcserélővel le kellett választani a megmaradó rendszertől – hogy annak gyártói jótállása biztosított legyen.

Kisebb átalakításra került a gázvezeték is – az új berendezés bekötése érdekében, továbbá lecseréltük az új nyomástartó berendezést is.

Partnereink