Dolgozunk rajta: Központi Sportiskola, vízitelep energetikai felújítása, Népsziget

A népszigeti kajak-kenu sporttelep területén található két épület homlokzatát hőszigeteljük. A nyílászárók jórésze már cserélve volt, így csak az elmaradt darabokat volt szükséges cserélnünk. A szigetelés felső zárását PVC vízszigeteléssel és keményhéjazattal burkoljuk. 82db öntöttvas radiátort és a hozzátartozó hegesztett acélcsőhálózatot elbontottuk és helyette új rendszert építettünk ki préskötéses szénacélcsőrendszerrel és új lapradiátorokkal. A helyi…

Új munka: Dél-pesti Centrumkórház Szent István telephely, “D” épület – Oxiológia

Sikeresen elnyertük a Dél-pesti Centrumkórház Szent István telephelyén található, régóta használaton kívül álló „D” épület földszinti oxiológia osztály kapcsolódó épületgépészeti, és gépészeti automatikai felújítását. A kivitelezés során az oxiológia és kiszolgáló helyiségeinek normál és tisztatéri szellőző rendszereit cseréljük. Ehhez kapcsolódóan felújításra kerül a korábban elázott pincei szellőzőgépház és hőközpont, valamint a padlástérben is elhelyezünk további…

Nézze meg hogy állunk: BKV Zrt. – Szabó Ervin téri forgalomirányító központ, kazánház-rekonstrukció

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Mi nyertük a Szabó Ervin téri BKV forgalomirányító központ kazánházi rekonstrukcióját. Az előző bejegyzés óta számos feladattal végeztünk, illetve a határidő betartása érdekében feszített tempóban zajlanak a hátralevő szerelési feladatok teljesítése a kazánházban. Elvégeztük a HMV tartályok vízoldali bekötését is, valamint kiépítettük az új kazánsor primer és a közösített szekunder…

Zajlik a Szt. László Kórház műtőjének teljeskörű felújítása

Megbízást kaptunk a budapesti Szent László Kórház 21-es épületében található műtő teljeskörű felújítására. A felújítás 3 szinten zajlik egy időben: az alagsorban főként a gépészeti, erősáramú és orvosi gáz rendszereket alakítjuk át a modernebb igényeknek és a terveknek megfelelően, a földszinten az átfogó bontás után az aszeptikus és szeptikus műtőket és a hozzájuk tartozó kiszolgálóhelyiségeket…

Befejeztük: Nemzeti Színház, nagy tó gépházának rekonstrukciója

Elkészültünk a nagyobbik látványtó kivitelezési munkáival! Érdekes számok a projektről: munkavégzés ideje összesen: 120 nap; munkán dolgozó kollégák száma összesen: 24 fő; kitermelt föld mennyisége: 30 köbméter; kitermelt szűrőhomok mennyisége: 10 köbméter; medencefeltöltés vízmennyisége: ~2000 köbméter; kibontott acél berendezések tömege: ~ 7 tonna; lefektetett gyepszőnyeg mennyisége: 200 négyzetméter; Kattintson a lenti ikonra, és tekintse meg…