Zajlanak a munkálatok – A Baár-Madas Református Gimnázium új tornacsarnokot kap

Május óta zajlanak a munkálatok a Baár-Madas Református Gimnázium új tornacsarnokának kivitelezésén. A sportlétesítmény közösségi térként és rendezvényhelyszínként is funkcionál majd, a tornateremben zajló eseményeket a 700 főt befogadó lelátóról követhetik majd az érdeklődők. A mi feladatunk ezúttal is a csarnok épületgépészetének kivitelezése. Kiépítjük az épület funkcióját megfelelően kiszolgáló ivóvíz-, HMV-, tüzivíz-, csatorna-, és csapadékvízhálózat…

Új munka: Szent Imre Egyetemi Oktatókórház „E” épület – fűtés-, víz-, gáz- és kazánházszerelés, napkollektoros rendszerrel.

Szent Imre Egyetemi Oktatókórház – „E” épület, 1115 Budapest Tétényi út 12-16 A tárgyi épület energetikai korszerűsítése több ütemből áll. Feladatunk új radiátoros rendszer építeni, mely 85db radiátorból és ~1300m fűtési csővezetékből áll. Bár több fogyasztó/hőleadó is lesz az épületben, azok kivitelezése nem tartozik hozzánk. A hőellátó egy álló ikerkazán lesz. A kazánnak is helyet…

Dolgozunk rajta: Központi Sportiskola, vízitelep energetikai felújítása, Népsziget

A népszigeti kajak-kenu sporttelep területén található két épület homlokzatát hőszigeteljük. A nyílászárók jórésze már cserélve volt, így csak az elmaradt darabokat volt szükséges cserélnünk. A szigetelés felső zárását PVC vízszigeteléssel és keményhéjazattal burkoljuk. 82db öntöttvas radiátort és a hozzátartozó hegesztett acélcsőhálózatot elbontottuk és helyette új rendszert építettünk ki préskötéses szénacélcsőrendszerrel és új lapradiátorokkal. A helyi…

Új munka: Dél-pesti Centrumkórház Szent István telephely, „D” épület – Oxiológia

Sikeresen elnyertük a Dél-pesti Centrumkórház Szent István telephelyén található, régóta használaton kívül álló „D” épület földszinti oxiológia osztály kapcsolódó épületgépészeti, és gépészeti automatikai felújítását. A kivitelezés során az oxiológia és kiszolgáló helyiségeinek normál és tisztatéri szellőző rendszereit cseréljük. Ehhez kapcsolódóan felújításra kerül a korábban elázott pincei szellőzőgépház és hőközpont, valamint a padlástérben is elhelyezünk további…